Európa megmentője

Az oszmán-törökök terjeszkedése a XIV. századtól a XVII századig valódi veszéllyel fenyegette az egész Európát. Thomas Macaulay, neves angol történész mondotta: “Magyarország nélkül lehet, hogy most Cambridge-ben és Oxford-ban a tanulmányokat törökül kellene folytatni.”

Amíg hazánk többé-kevésbé sikeresen folytatta élethalál harcát az iszlám ellen, addig a Nyugat békében, biztonságban fejlődhetett. Nélkülünk a német államok, Itália, Franciaország vagy Anglia, sőt, az Egyesült Államok soha nem tartanának ott, ahol most. Nagy Lajostól Hunyadi Mátyásig többnyire sikeresen védtük meg a déli határainkat, azonban utóbbi királyunk halála után a nemesség széthúzása Mohács katasztrófájához vezetett. De a magyarság erejét és kitartását ezek után sem lehet lebecsülni, hiszen az átalakult végvári rendszert ezt követően sem voltak képesek a szultánok hadai tartósan áttörni. Két alkalommal ugyan eljutottak Bécsig 1529-ben és 1683-ban, de ez is csak azért sikerült nekik, mert a magyarság jelentős része Szapolyai János, illetve Thököly Imre vezetésével ekkor éppen a törökök oldalán állt.

Ha mi nem lettünk volna, a civakodó német államok ugyanúgy omlottak volna össze a moszlim roham alatt, mint ahogyan Bizánc vagy Szerbia, így a padisah megállíthatatlanul hatolhatott volna Európa szívébe.

Ezért lenne olyan fontos Európa összes lakosának (és az amerikaiak többségének is), hogy minden déli harangszó hallatán a hős magyar vitézekre emlékezzen.

A vallásszabadság

Nem szeretik a felsőbbrendűségi komplexussal küzdő népek hangoztatni azt a tényt, hogy az első ország, ahol a vallásszabadságot törvénybe iktatták, Magyarország, pontosabban Erdély volt. 1568-ban Torda városában az összeülő országgyűlés elfogadta azt, hogy: “Minden gyülekezet olyan prédikátort tarthasson, akinek a tanítása őnékie tetszik.” Tehát amíg szerte Európában még lobogtak a máglyák a másvallásúak alatt, addig az elmaradottnak és primitívnek tartott Erdélyben már mindenki szabadon választhatott hitet magának a bevett vallások közül.

A márciusi 12 pont

1848. március 15-e óta eltelt 150 esztendő. Itt az ideje, hogy mérleget készítsünk arról, hogy mi valósult meg az akkor követelt 12 pontból:

1. Sajtó szabadsága, cenzúra eltörlése: E sorok leírásakor folyamatos támadások érik a Magyar Igazság és Élet Pártja elnökségi tagjait azzal az indokkal, miszerint gyűlöletet keltenek, illetve kegyeletet sértenek. Pedig nem állítottak semmi olyat, amely ne lenne igaz. 2001-ben még mindig ott tartunk, hogy rendőrségi házkutatást tarthatnak egy kerületi lap szerkesztőségében. Amíg a (George Orwell kifejezésével élve) “gondolatrendőrség” ma sem engedi, azt, hogy minden magyar ember kimondja azt, ami a szívén van, illetve amíg a magyar sajtó jelentős része idegen, magyarellenes kézen van, nem beszélhetünk sajtószabadságról!

2. Felelős minisztérium: Ez szerencsére megvalósult.

3. Évenkénti országgyűlést: Ezt még túl is teljesítettük, más kérdés, hogy mennyire alkalmasok a törvényalkotásra. Alkalmas lehet-e e feladatra, ha tagjai között olyan “képviselők” ülnek, akiknek már régen a szabadságvesztésüket kellene tölteniük?

4. Egyenlőséget: Vajon egyenlőség van-e egy olyan országban, ahol a kisebbségeknek több joguk van, mint a többségnek?

5. Nemzeti őrsereg: Jelenleg nincs ilyen fegyveres szervezet. Sajnos a jelenlegi szervek nem tudják elsődleges feladatukat, a megfelelő közbiztonságot megvalósítani.

6. Közös teherviselés: A jelenlegi adórendszer, a kommunista diktatúra terméke, képtelen ezt megvalósítani. Amíg a szegényekre szinte teljesíthetetlen terheket ró, addig a gazdagabb rétegek számára folyamatosan biztosítja az adókikerülés lehetőségét.

7. Úrbéri rendezés: Ez már megvalósult ugyan, de újabban kísérletek történnek a modern kori felélesztésre. Jelenlegi kormányfőnk idegen hatalmakkal alkudozik azon, hogy a magyar termőföld külföldi kézre kerüljön, ami a magyar mezőgazdaság tönkretételéhez vezetne.

8. Esküdtszék: Ez nincs ugyan, az igazságszolgáltatás nélküle is működik, bár nem mindig elfogadhatóan.

9. Nemzeti Bank: Jelenleg létezik, de a magyarellenes erők azon mesterkednek, hogy nemzeti valutánkat az idegen földről irányított euróval helyettesítsék.

10. A magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk: Magyarországon 1944 óta vannak külföldi katonák, kisebb megszakítással. Németek, oroszok, amerikaiak: A lényeg ugyanaz, más népek érdekeit kiszolgálni. Közben a nemzet ellenségei háborúba, az amerikaiak Afganisztán elleni igazságtalan agressziójába próbálják hazánkat belerángatni.

11. A politikai státusfoglyok szabadon bocsátassanak: Pillanatnyilag ilyenek nincsenek, de amíg a véleményüket kifejteni próbálókat hatósági, illetve bírósági eljárással fenyegetik (lásd: 1. pont), addig ez a veszély fennáll.

12. Unió (Erdéllyel): A hálátlan Nyugat trianoni kényszerbékéje jelenleg sem került orvoslásra, a magyar haza továbbra is megcsonkítva sínylődik.

Nézzük csak: A tizenkettő pontból hét egyáltalán nem valósult meg, egy megvalósult, négy pedig igen ingatag. Ez hát az utóbbi 153 év mérlege!

A magyar nemzet nem enged a negyvennyolcból!

A revizionista jelszó, mint verscím: “NEM! NEM! SOHA!”

Ezzel a címmel költeményt József Attila írt, 1922-ben. A bolsevikok szerették ezt a gyönyörű és megható alkotást kifelejteni a kötetekből. Az “Igazságot Magyarországnak” eszme mögé szinte az egész magyar irodalmi élet felsorakozott. József Attila is, ahogyan azt a “Tiszta szívvel” című műve “…se hazám…” sora is bizonyítja. A bolsik ezeket a gondolatait sem igazán kedvelték: “..dünnyögj el egy új mesét/a fasiszta kommunizmusét…”.

Juhász Gyula (műve: “Trianon”) és Babits Mihály (műve: “Csonka-Magyarország”) is “irredenták” voltak, mint az ezekből a címekből kiderül.

 

A Nemzeti Tanács, a Tanácsköztársaság és az MDP

A zsidóság mindig is aktívan vett részt a kommunista mozgalmakban. Marx Károly egy rabbi unokája volt. Aktívan szerepeltek az orosz hatalomátvételben és az azt követő diktatúrában, a Szovjetunió megalapításában. Zsidó volt Trockij, Zinovjev, Kamenyev és Kaganovics is.

Lenin többször külön dicséretben méltatta az izraelitákat a kozmopolitizmusuk és az antifeudalizmusuk miatt. Aktívan hangoztatta ezt az összefüggést Winston Churchill is. Szerinte a feudális sérelmek miatti bosszúvágy hajtja őket a bolsevik eszmékhez.

Magyarországon közvetlenül zsidó többségű hatalom először 1918-ban jött létre, amikor Károlyi Mihály kapott miniszterelnöki megbízást. Ő persze nem volt az, de a mögötte álló Nemzeti Tanács zsidó többségű volt.

Közvetetten már korábban is gyakorolták zsidók az uralmat: 1815-től a Rothschild-bankház pénze állt a Szent Szövetség, a Habsburgok és Metternich mögött. A Rothschildokat I. Ferenc császár emelte birodalmi bárói rangra. Az ő pénzükből és támogatásukból nyomták el a reformkori mozgalmakat, uszították nemzetünk ellen az évszázadok óta békében élő nemzetiségeket és verték le az 1848-49. évi forradalmat és szabadságharcot.

A hatalmat 1918-ban a Nemzeti Tanács nevű “junta” szerzi meg. A “tanács” elnevezés a “szovjet” szó fordításából ered. Az alapító tagok között többségben voltak a zsidók (pld. Jászy-Jakubovics Oszkár, Hatvany-Deutsch Lajos, Kunfi-Kohn Zsigmond), 11 fővel, a 8 magyarral szemben. Diktatórikus módszerekkel, a parlamentarizmus évezredes hagyományát mellőzve uralkodtak. Ők tehetők nagy részben felelőssé a magyarság eddigi legnagyobb, milliók életét megkeserítő katasztrófájáért, hiszen a hadsereg feloszlatásával, bűnös passzivitással és áruló antantbarátsággal kótyavetyélték el az ősi magyar földeket. A későbbi trianoni békeszerződés csak rögzítette ezt a kialakult állapotot.

1919. március 21-én Károlyi átadja a hatalmat a kommunistáknak, akik kikiáltják a Tanácsköztársaságot. Ennek a vezetőség már csak egyetlen magyar személyt tartalmaz: Garbai Sándort, a népbiztosok tanácsának elnökét. Az összes többi vezető (Kun-Kohn Béla, Korvin-Klein Ottó, Szamuely Tibor, Rákosi-Roth Mátyás, Böhm Vilmos, Landler Jenő stb.) mind zsidó volt. Ők voltak a sok áldozatot követelő vérfürdő főbűnösei.

1945 után sok zsidóban, olyanokban is, akik korábban elítélték a kommunizmust felébredt a bosszúvágy, hogy a németek és a hungaristák által elkövetett sérelmeket megtorolják a magyar és a német lakosságon. Így ekkor ismét rengeteg izraelitával találkozhatunk azok között, akik a muszka fegyverekre támaszkodva minden eddiginél több gaztettet és nagyobb kárt követtek el a magyar nép ellen. A bosszúvágyukat mindig is hangoztatták, Rákosi rendszeresen így kezdte beszédeit: “Tisztelt elvtársak! Kedves deportált testvéreim!”. Sokkal nagyobb veszteséget okoztak hazánknak, mint Hitler és Szálasi. A vezetők szinte mindegyike zsidó: Rákosi-Roth Mátyás, Gerő-Singer Ernő, Péter-Eisenberger Gábor, Farkas-Wolff Mihály, Révai-Kahána József stb.. A gójokat folyamatosan eltávolítják a felelős pozíciókból, úgy látszik, hogy a nem zsidó nem is igazi kommunista: Szakasits Árpádot bebörtönzik; Kádár-Csermanek Jánost bebörtönzik, megkínozzák, kiherélik; Rajk Lászlót kivégzik; Nagy Imrének önkritikát kell gyakorolnia, később, ’58-ban őt is kivégzik.

Nem szabad ezeket a tényeket elfelednünk, ahogyan azt sem, hogy a felsoroltak “szellemi” utódai ma is itt élnek közöttünk büntetlenül. A pártjuk, az MSZP, a Kun Béla alapította KMP, majd az ebből lett MDP és MSZMP jogutódja az egyik legnagyobb az országban.

Az Antifasiszta Koalíció

A II. világháború során az ellenséges hatalmak gyakran tüntették fel magukat az igazságosság, az emberi jogok és a demokrácia védelmezőjeként. Vajon mi volt ebből az igazság?

Az Amerikai Egyesült Államok déli tagállamaiban ekkoriban - majd egészen a 60-as évekig - a négerek példátlanul hátrányos megkülönböztetésben részesültek, olyanban, amelyek még a Harmadik Birodalom antiszemita rendelkezéseinél is embertelenebbek voltak. Nem járhattak fehérekkel közös iskolákba, nem használhattak közös nyilvános illemhelyeket vagy fürdőket.

Amíg a magyar kormány keményen fellépett a nyilaskeresztes mozgalom ellen (a horogkereszt használatát betiltották, Szálasit többször bebörtönözték; más kérdés, hogy a választási sikereiket tiszteletben tartva bejuthattak az Országgyűlésbe), addig Washington megtűrte a Ku-Klux-Klan működését, akik nyugodtan és büntetlenül tarthattak pogromokat, akár gyilkosságokat is elkövethettek megtorlatlanul!

Az amerikaiaknak is voltak koncentrációs táboraik. A japán támadás után az országban élő japán származású lakosokat gyűjtötték be, 150 000 ártatlan embert, saját állampolgáraikat ugyanúgy, mint az illegális bevándorlókat. Válogatás nélkül mindenki ide került, faji szempontok alapján.

Nem okozott számukra lelkiismeret-furdalást a civil japán lakosságra ledobott kettő nukleáris bomba, az emberiség eddigi legpusztítóbb fegyvere sem.

Nagy-Britannia sem volt különb: A világ minden égtájára kiterjedő gyarmatbirodalom - főleg India - nyomorúságban tartott nem angolszász lakossága megtapasztalhatta, hogy milyen bánásmód jár őfelsége alattvalóinak. Amíg a londoniaknak választójog jutott, addig az indiaiaknak tömegbe lövetés.

A Szovjetunió ugyanúgy részt vett Hitler szövetségeseként a háború megindításában, mint ahogyan azt a Molotov-Ribbentrop paktum rögzítette. Együtt tiporták el Lengyelországot, aminek befejeztével az “antifasiszta elvtársak” 4500 lengyel katonát mészároltak le a katyni erdőben. Az antiszemitizmus Sztálintól sem volt idegen: 1928-ban 150 000 zsidót száműzött a kelet-szibériai Birobidzsan környékére.

Sztálin államában senki sem volt biztonságban. Sok millió “látogatója” volt a GULAG-táboroknak. Az áldozatok száma messze felülmúlta a nácikét. Hogy hány millióról van szó, az máig sem tisztázott.

Közöttük a háború végén rendszeresen feltűnt a francia “állam” képviseletében Charles de Gaulle, mintha a franciák is a szövetségesek jelentős katonai erejét képviselték volna. Így volt mindez? A francia állam élén az alkotmányosan hatalomra jutott Pétain marsall kormánya állt. A német támadások idején a további francia veszteségek elkerülése érdekében megadta magát és Hitler szövetségese lett! Tehát nem egy lelkes antifasiszta, hanem egy náci szövetséges országról volt szó! Belpolitikájában is náci volt, kiszolgálta a németek érdekeit, zsidóellenes törvényeket hozott stb.. Közben a menekült de Gaulle önhatalmúlag magát nevezte ki az emigráns - tehát valódi hatalommal nem bíró - kormány élére. A gallok gőgösen parádéztak a győztesek oldalán, Németországban megszállási övezetet követeltek ki, de azt vélhetőleg senki sem vette észre, hogy Napóleon óta egy csatát sem tudtak megnyerni!

Íme hát a díszes társaság, akik Európa felszabadítóiként ünnepeltetik magukat! Tudomásul kell vennünk, hogy a frontvonalak egyik oldalán lévők sem voltak különbek a másiknál!

 

Trianon és a revízió

1920. június 4. napjához fűzhető a magyarság eddigi legnagyobb tragédiája. A trianoni békeszerződésben hazánk területének 2 / 3-ad részét, 5 millió magyar anyanyelvű lakosunkat veszítettük el.

A gyalázat nem ekkor, hanem 1918 októberében azt követően kezdődött, hogy Károlyi Mihály hatalomra jutott. Anarchikus állapotokat keltett az országban, hadügyminisztere, az alkoholista Linder Béla feloszlatta a hadsereget, “nem akart többé katonát látni”. Ezt a zűrzavart kihasználva az antant előrenyomulás megkezdődött, bár korábban az olasz fronton kötött fegyverszünetben nem került szóba területi követelés. Károlyi, a “vörös gróf” azonnal a franciákhoz fordult: Az ellenség bármilyen követeléssel állt elő, a gyengeelméjű Károlyi vonakodás nélkül adta át az újabb és újabb területeket. Az antant az aláírtakat sem tartotta be, rendületlenül továbbvonult, decemberben Szeged már francia megszállás alatt volt, januárban oda volt Erdély.

Az így legyengített ország nem tudott ellenállni az agresszoroknak. Kétségtelen, hogy ha a Nemzeti Tanács kissé erélyesebb fellépést tanúsított volna, minden megmaradt volna, de ez nem állt sem érdekében, sem szándékában. Ezt bizonyítja, hogy Sopron magyar kézen maradt Prónay Pál alezredes, Héjjas Iván főhadnagy és a környék lakosságának hősies ellenállása, a nyugat-magyarországi felkelés folytán.

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kis létszámú hadseregével kénytelen volt belemenni a nemzeti gyásznapunkon aláírt békeszerződésbe. A kormányzó hazánkat csak hosszú, állhatatos munkával tudta talpra állítani.

A reményt azonban nem adta fel, aminek meg is lett az eredménye:

1938. november 2-án Bécsben nemzetközi döntőbíróság részrehajlás nélküli, etnikai alapokon húzta meg az ország északi határát a Felvidéken. Ennek az eredményét az egész világ elismerte, mindezek ellenére 1945-ben hitszegő módon megsemmisítették azt.

1939. március 15-én Szlovákia önként átadta Kárpátalját.

1940. augusztus 30-án ismét nemzetközi döntőbíróság döntött Bécsben, többé-kevésbé anyanyelvi megoszlás alapján. Így visszakerült Észak-Erdély és a Székelyföld jogos tulajdonosához.

1941. április 11-én, miután Jugoszlávia, Trianon szörnyszülöttje, a német támadások hatására összeomlott, a Magyar Királyi Honvédség ismét harc nélkül bevonult a Bácska, a Drávaköz és a Muraköz területére, újabb ősi földeket visszaszerezve.

Az 1945-ös vereséget követően Párizsban ismét visszavették a magyarságtól, a vértelenül, a nemzetközi jog szabályai szerint visszaszerzett, ősidők óta birtokolt vidékeit. Odaadták azoknak az országoknak, amelyek maguk is ugyanolyan szövetségesei voltak a Harmadik Birodalomnak, mint a Magyar Királyság: Szlovákia, Románia (akik azelőtt önként adták át az érintett országrészeket) és Jugoszlávia egyaránt tagjai voltak a Háromhatalmi Egyezménynek! Ennek a kényszerbékének az igazságtalansága még Trianont is felülmúlta: Három, ’21-ben nekünk adott falut Mosonmagyaróvár és Pozsony között most megkapott Csehszlovákia!

Igazságot Magyarországnak!

A kishitűek, a gyávák és az árulók szerint hazánk már soha nem fogja visszanyerni a történelmi területeit. Én nem aggódok emiatt: Előbb vagy utóbb minden visszakerül!

Egyrészt azért, mert a történelem telis-tele van hasonló példákkal. Lengyelország 200 évig hevert darabokban, végül életre kelt régi nagyságában. De Magyarország került már hasonló helyzetbe ezt megelőzően is: 150 évig hevert darabokban a török hódoltság idején, végül - igaz, osztrák uralom alatt - visszanyerte egységét. Számtalan hasonló példát lehetne felhozni.

Másrészt azért, mert Európa térképe az utóbbi évtizedben átalakulásra került és nyilvánvaló, hogy ez a folyamat még nem ért véget. Ahogyan Németország visszanyerte régi nagyságát az uszító franciák tiltakozása ellenére, úgy fogunk mi is újjászületni. A trianoni, majd az 1945. évi párizsi “békeszerződésben” hazánk azt ismerte el, hogy tiszteletben tartja Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia és a Szovjetunió kijelölt határait. Csehszlovákia és a Szovjetunió megszűnt, az utódállamok irányába pedig egyáltalán nem köteleztük le magunkat! Megszűnt a hagyományos értelemben vett Jugoszlávia is, az ENSZ sem ismeri el, hogy a “kis-jugoszláv” Szerbia jogutódja lenne!

A lehetőségek folyamatosan itt lebegtek az elmúlt időszak kormányai előtt, de gyáva módon azok nem éltek velük. Az imént felsorolt három szörnyszülött-állam összeomlásakor nyugodtan benyújthattuk volna igényeinket, egy szava sem lehetett volna a világon senkinek. A legutolsó Jugoszlávia elleni NATO-offenzíva idején a fél világ (beleértve a délszlávokat is!) arra számított, hogy elvesszük jogos jussunkat, de nem lett belőle semmi, Horn Gyula rablóbandáját ez nem igazán érdekelte. Csurka Istvánon és a MIÉP tagjain kívül egy magyar politikusnak sem jutott eszébe, hogy azt követeljük, ami a miénk.

Románia sorozatos környezetszennyezéssel rongálja a Tiszát, egy alkalommal az egész élővilágát kiirtotta. Mi pedig tétlenül néztük, tűrtük ezt, pedig a későbbi katasztrófáknak csak a területek újrafelosztásával lehet elejét venni. Ahogyan elejét lehetne venni az évente újra meg újra megismétlődő tiszai árvizeknek is, amelyet az ukránok növekedett intenzitású fakitermelés az oka. Akkor még az anyanyelvi megoszlást nem is említettem.

Ne feledjük el: Gyáva népnek nincs hazája! Ha gyávák maradunk, még annyi sem lesz, mint amennyi most van. Ha lesz hitünk, lesz országunk is. Mert ez nem maradhat így, nem, nem, soha!

Felszabadulás

Gyakran felvetődik a kérdés, hogy az 1945 és 1949 közötti “koalíciós” időszakban demokratikus módszerekkel gyakorolták-e a hatalmat. Lássunk néhány érdekes tényt ennek megállapításához:

1945-ben a vitéz Dálnoki Miklós Béla vezette kormány egyik legelső intézkedése, az Ideiglenes Nemzeti Kormány 530/1945. M. E. számú rendelete tartalmazta azoknak a műveknek a listáját, amelyeket megsemmisíteni rendeltek. Ezen a listán szerepeltek olyan nyilvánvalóan uszító, demokrácia- és népellenes művek, mint Gr. Andrássy Gyula: “Diplomácia és világháború” című alkotása, Bethlen István beszédei, a Vitézi Rend kiskátéja, sőt, korábbi, kihirdetett jogszabályok teljes szövegei is. Követendő példaként biztosan a náci könyvégetéseket tartották maguk előtt.

Sztálin-Dzsugasvili ragaszkodott ahhoz, hogy a belügyminisztériumi tárca mindig megbízható kommunista elvtársak kezébe kerüljön. Ez valóságos rendőri teljhatalommal járt, így kezdték akadálytalanul felépíteni a későbbi ÁVH alapjait.

Az országban már ekkor sem történhetett semmi a szövetséges hatalmak - tulajdonképpen csak a Szovjetunió - beleszólása nélkül!

1956. Szuez

Újra meg újra felvetődik a kérdés, hogy 1956-ban miért nem kelt a (nyugati) világ a magyar forradalom védelmére? Gyorsan jön is rá a válasz: Kirobbant a szuezi válság Izrael és Egyiptom között, ez azután elterelte a figyelmet. Hogyan is történt mindez?

1954. október 19-én Nagy Britannia átadja a Szuezi-csatornát jogos tulajdonosának, Egyiptomnak, így már ekkor mindenkinek nyilvánvalóvá vált a következő lépés: 1956. július 26-án Nasszer egyiptomi elnök államosította a Szuezi-csatorna Társaságot, az izraeli hajókat kitiltják erről a vízi útról. Mi történik ezután? Négy hónapig semmi! Izrael Állam tudomásul vette a tényt. Közben hazánkban érlelődik a forradalom. 1956. október 23-án végül bekövetkeznek az ismert események. A magyar nép felkel elnyomói, Rákosi-Roth Mátyás, Gerő-Singer Ernő, Péter-Eisenberger Gábor, Farkas-Wolff Mihály és a többiek ellen. A megbízhatatlan gójokat (Kádár-Csermanek János, Nagy Imre, Rajk László, Szakasits Árpád) ekkor már eltávolították a hatalom környékéről. Izraelen aggodalom lesz úrrá! A magyar nép meg akar szabadulni a zsidó uraitól? Még a végén beavatkozik a NATO a kommunisták ellen! Ezt nem hagyjuk annyiban! Egy új konfliktusra van szükség és a világot már nem is érdeklik a magyarok. Már itt is a háborús indok, a négy hónapja - pontosabban két éve! - nyugvó szuezi ügy. Vegyük csak elő! Jobb híján támadjuk meg Egyiptomot!

1956. október 26-án Izrael támadást indít Egyiptom ellen a Sínai-félszigeten át. Lám, a Nyugat már el is fordítja a fejét a magyaroktól! Másnap brit és francia csapatok is beavatkoznak izraeli oldalon, úgy látszik, hogy ekkora aljasságban már az amerikaiak sem akarnak aktívan részt venni. Ők legfeljebb cinikus passzivitással figyelik az eseményeket, sodródnak velük. Nem érdekli őket sem Szuez, sem a magyar nemzet jajkiáltása. A “világ csendőre”, a demokrácia védelmezője ekkor csak egy jót röhög az egészen!

1956. november 4-én a magyar ügy elbukott a muszka tankok lánctalpai alatt. Mit ad Isten, másnap a Szovjetunió már be is jelentette a tiltakozást a szuezi agresszió ellen! Ekkor már nem volt Szuezre szüksége. Sőt, a harmadik napon, november 06-án már kész is volt a tűzszünet. Hát ilyen fontos volt ez az akció. Néhány hónap múlva már ki is vonul az összes ellenséges csapat Egyiptom földjéről, mintha mi sem történt volna. Elvégezték a feladatot: A magyar nép újra rabláncon!

Figyelték a dátumok egybeesését? Véletlen mindez? Erre csak egy tehetséges zsidó tudós, Albert Einstein szavaival tudok válaszolni: “Véletlenek nincsenek, mert az Úristen nem dobókocka-játékos!”

Kelt: Az Úr megtestesülésének 2001. esztendeje Őszutó havának 15-dik napján

Turul Keresztély