Státustörvény - EBESZ-bírálat Bécs, 2001. október 29. (Hírügynökségi jelentés)

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hétfői közleményében Magyarország név szerinti megemlítése nélkül konfliktusok forrásaként bírálta a határon túli magyarok és Magyarország viszonyát szabályozó státustörvényt. "A kisebbségek jogainak védelme azoknak az államoknak a kötelessége, amelyekben élnek" - szögezi le a Magyarországot meg nem nevező közleményben Rolf Ekeus, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa. "Ez nemcsak a jelenlegi nemzetközi jog egyik alapelve és a béke feltétele, hanem egyben szükséges a jó kormányzáshoz, különösen a soknemzetiségű államokban." "A történelem azt mutatja, hogy amikor az államok egyoldalú intézkedéseket hoznak nemzetiségi alapon az illetékességükön kívül eső nemzeti kisebbségek védelmére, ez időnként feszültségekhez és szakadásokhoz, sőt, heves konfliktusokhoz vezet" - idézte a svéd diplomatát az AFP. "Az államoknak el kellene kerülniük, hogy egyes csoportoknak olyan kiváltságokat teremtsenek, amelyek bomlasztó hatással lehetnek azokban az államokban, ahol élnek." Ioan Rus román belügyminiszter a nap folyamán kijelentettte, hogy azok a románok, akik két, nagy magyar többségű megyében élnek, "diszkrimináció áldozatai csak azért, mert nem tartoznak a magyar etnikumhoz".

Kommentárunk:

Ide jutott az "Európa" és USA előtt hajlongó magyar külpolitika. Romano Proditól kezdve Schröder kancellárig, nem beszélve a harmadrangú hivatalnokokról, mindenki feljogosítva érzi magát, hogy a magyarokat enyhe dorgálással a hangjában kioktassa, hogyan kell szépen bánni a cigányokkal, hogyan kell a homoszexuális kisebbségnek kedvébe járni, és mit kell még tennünk a zsidókért. Mindezt olyan felhanggal, hogy ezen kisebbségek sorsa nem lehet többé belügy egyetlen ország számára sem. Vélhetőleg ez indíttatta a magyar külpolitikát arra, hogy "Európa" kegyeit keresse a románokkal szemben a státustörvény kapcsán. Pont úgy, mint amikor hat éves kisfiam jön hozzám árulkodni nyolc éves bátyjára, és hogy én tegyek igazságot.
Hát most aztán megkaptuk. Mármint az igazságosztást "Európától". Ha eddig azt hitték Orbánék, hogy ami igaz Magyarországgal szemben — mármint hogy az itt élő kisebbségek sorsát árgus szemekkel figyeli a nagy testvér, és jaj nekünk, ha egyenlő elbánásban, törvény előtti egyenlőségben akarjuk őket a kivételezés, kárpótlás és ajnározás helyett részesíteni — annak igaznak kellene lennie Magyarország mellett is, és juttathatnánk valamiféle kedvezményt határainkon túl élő nemzettestvéreinknek, úgy, hogy az az illető országoknak egy fillérjébe se kerüljön, sőt, még helyettük vállalnánk át bizonyos szolgáltatásokat, egészségügyi ellátás, oktatás, akkor jobb belátásra térítette őket az Európai Únió. Tiszta sor nem? Ha Magyarországról és az itt élő kisebbségekről van szó, akkor mindenkinek joga van beleszólni a dolgokba, és kioktatni Magyaroszágot, ha Romániában élő magyar kisebbségekről van szó, akkor ez az illető ország belügye, és Magyarországank semmi köze hozzá. Mintha ismerős lenne valahonnan ez a helyreigazítás. Mintha szerelték volna le hasonló indokokkal a halkan panaszkodni merő magyar kommunistákat Moszkvában a legvadabb Ceausescu-korszakban, a múlt század hetvenes-nyolvanas éveiben: "A Romániában élő magyar kisebbség helyzete a Román Szocialista Köztársaság és a Román Kommunista Párt belügye." Ha az esetből tanulnak a FIDESZ-es fiúk (a bolsevikektől és egyéb, idegen érdekeket képviselő pártoktól ezt nem várom el), akkor még haszna is van az egésznek. Rá kell ébrednünk: amíg a leghatározottabban nem törekszünk érdekeink érvényesítésére, addig lehet jópofáskodni, dzsídípízni, a térség vezető államáról papolni, az idejövő nyugati tőke előtt hajlongani, európázni, addig "Európa" le fog nézni bennünket. Vegyük észre: A talpnyalást szeretik de a talpnyalókat megvetik.
A szomorú mindebben, hogy "Európa" már odáig jutott, hogy velünk szemben egy tipikusan köpönyegforgató, bizánci stílusú balkáni Romániának ad igazat, aki sem a NATO-ban, sem az Európai Únió előszobájában nincs, mindenféle összehasonlítgatásban rosszabb helyen szerepel mint Magyarország. Talán csak nem az a perdöntő, hogy Románia a győztesek oldalán fejezte be a II. világháborút? Avagy csak annyi a magyarázata az ügynek, hogy Romániában román politikusok román érdekeket képviselnek, és az EBESZ (Nomen est omen!) a kisebb ellenállás miatt döntött Magyarország ellen? Akárhogy is, az eset jó lecke a magyar külpolitikának, és ismét fölidézi Szabó Dezső örökérvényű igazságát:

Minden magyar felelős minden magyarért!

E sorok írója egyébként az izraeli példát tartja követendőnek Magyarország számára is: Izrael mindenféle firlefancozás és udaviraskodás helyett állampolgárságot ad minden Izraelbe érkező zsidónak, ha akarja, ha nem. Elvégre amit Izrael tesz, abban hiba nem lehet, nem igaz?

Hódmezővásárhely, 2001. október 31.

B. Tóth István